Employer Branding.

Munkáltatói márkaépítés

Hol dolgozol? – Megmondom, ki vagy!

Az elmúlt évtizedben jelentősen átalakult a munkaadó és munkáltató viszonya, teljesen új értelmet nyert a munkahely fogalma. Az új generáció már nem igazán szeretne hagyományos munkahelyen, klasszikus munkaidőben dolgozni. Sőt, a munkahely és az otthon is összemosódik, hiszen a munkahelyen is folytatunk magántevékenységet, és sokszor otthon is dolgozunk. A munkahely tulajdonképpen az értékteremtés érdekében történő együttműködés közösségi tere. Ennek az új helyzetnek köszönhetően, ennek a „térnek”, a munkaadó terének (hagyományos értelemben a munkaadónak, munkáltatónak is) el kell adnia magát, azt a lehetőséget, hogy érdemes vele együttműködni az értékteremtés érdekében. Erről szól a munkáltatói márkaépítés.

employer branding_1

Te jársz a legjobban, ha vonzó leszel!

Tehát az employer branding, azaz a munkáltatói márkaépítés célja, hogy segítsen a vállalatnak olyan képet kialakítani a cégről, amely vonzóvá teszi őt a munkavállalók körében, valamint pozitív értelemben megkülönbözteti, és kiemeli a szektor többi munkáltatója közül. Szimpatikussá teszi önmagát annak érdekében, hogy szívesen jöjjenek hozzá munkát vállalni, együttműködni.

A márkaépítés nem egy kampány

Mint minden, a munkaerőpiac is folyamatosan változik, így sok cég nehezen talál megfelelően képzett, megbízható, lojális munkaerőt, együttműködő „partnereket”. Külön feladat, hogy hosszabb távon megtartsák a jó munkatársakat, akik már beváltak és jól teljesítenek. Egy jól kialakított, folyamatos employer branding tevékenységgel vonzó munkáltatói márkát építhetünk, amivel elérhető, hogy a szervezet kiemelkedjen a versenytársak közül. A folyamatos, hosszú távra tervezett, jó csatornákon elhelyezett, pozitív üzenetek erős és önálló branddé teszik a cégedet. Így sokkal jobb pozícióba kerülhetsz a megfelelő munkaerő megszerzésében, hiszen eléred, hogy az álláskeresők nagy része nálad akarjon majd elhelyezkedni, a meglévő kollégák pedig hosszú távon veled akarjanak együttműködni. Így a céged időt, pénzt és energiát spórol a kiválasztási folyamat során és a fluktuáció mértéke is kisebb lesz.

Hogyan segítünk mi?

A vonzó munkáltatói márka kialakítása egy hosszú távú folyamat részét képezi. Állandó aktivitást igényel, amiben az egyes kampányok a figyelemfelkeltés jó eszközi lehetnek, de ahhoz, hogy valóban jó kép alakuljon ki egy cégről, hosszabb távú stratégiára lesz szükség. A piaci igények és szakmai elvárások alapján az együttműködés három szintjét ajánljuk fel neked:

  • Kis csomag: pár hónapos együttműködés, ami a stratégia felállítását és a legfontosabb csatornák kialakítását célozza. Itt az egyes eszközök elkészítése és a folyamatos üzemeltetés is a megbízó, azaz a Te feladatod lesz.
  • Közepes csomag: már az egyes eszközök kidolgozását és elkészítését is magában foglalja és körülbelül 4-6 hónapos együttműködést ölel fel.
  • Komplex szolgáltatás: amikor a fentieken túl az üzemeltetést is felvállaljuk, megtervezzük a szükséges, összes márkaépítő eszközt, csatornát és működtetjük is a rendszert – havi riportolás mellett – legalább egy évig.

A teljesség igénye nélkül (és a szakipari sajátosságok figyelmen kívül hagyásával) nézzük az employer branding tevékenység legfontosabb eszközeit:

  • Elektronikus kérdőív rendszer
  • Professzionális kiválasztási folyamat (a toborzástól a megtalálhatóságon át a kiléptetésig)
  • Minimum LinkedIn, Facebook (és YouTube) fiók
  • Image film(ek)
  • Karrier portál
  • Céges események
  • Enteriőr
Érdekel a szolgáltatásunk, vagy ajánlatot szeretnél?
Mielőtt kapcsolatba lépsz velünk, érdemes végiggondolnod ezeket:
  • Hányan dolgoztok a cégnél?
  • Mik a legfontosabb elvárásaid (elvárt hasznod) az employer brandingtől?
  • Kik a legfontosabb – munkaadói – versenytársaitok?
  • Volt már bármilyen munkáltatói kommunikációtok?
  • Van meghatározott költségkeret, amit erre akartok fordítani?
Ha készen állsz, írj nekünk:
Ha jobban szeretsz telefonálni, azonnal hívhatsz is bennünket:
Ha kényelmesebb megoldást szeretnél, töltsd ki adatlapunkat és gyorsan reagálunk:

Ajánlatkérés

Sziasztok! Szeretnék egy ajánlatot kérni! Küldöm a pontosabb infókat az employer brandinggel kapcsolatban.
1. Mi érdekel?

2. Mennyit szánsz rá?

3. Mekkora a vállalkozás?

4. Van már elképzelésed? Itt bővebben kifejtheted:

5. Mikor szeretnéd kezdeni a közös munkát?

6. Adatok